Az Egyház megújulásának forrása az imádat megújítása
Az imádás
Az imádás (görögül proszkünészisz, ‘leborulás’, latinul adoratio, ‘csókkal illetés’) az egy igaz Istennek járó legfelsőbb fokú tisztelet, a vallásosság erényének fő cselekedete, a teremtett és megváltott ember legelemibb erkölcsi kötelessége, melyet a mandatum magnum (Mt 22,34–40) ír elő.
Az imádás a vallásos ember alapmagatartása, aki tudatában van az emberi létezés és a teremtett világ alapját képező titoknak, Isten mindent betöltő jelenlétének. (ApCsel 17,28) Az imádás megtagadása a hitetlenség és a vallástalanság, a nem Istennek szóló imádat a bálványozás bűne.
Az imádás a teljes ember tette, áthatja az egész embert: belső és külső, lelki és testi tiszteletadásban együttesen fejeződik ki. Az ember, mint értelmes és szabad akarattal bíró teremtmény elismeri Isten abszolút fensőbbségét, egyedüliségét és az Ő szeretetében megalapozott teljes függését. Testében pedig térdhajtással, leborulással fejezi ki az imádó lelkületét. A test és a szellem összekapcsolódnak az imádásban. (vö. Róm 12,1)
Imádás illeti a Szentháromságot, személy szerint az Atyát és a Fiút és a Szentlelket, továbbá a hüposztatikus egység (unio hüposztatika) alapján mindazt, ami a második isteni személy szent emberségéhez tartozik, megkülönböztetett módon a Legszentebb Oltáriszentséget.
Leborulva imádjuk az Urat
Az Újszövetségben hallunk Jézus szent emberségének és a megdicsőült Krisztusnak a leborulva való imádásáról. Már a napkeleti mágusok is leborultak és hódoltak a betlehemi Kisded előtt (Mt 2,2-11)
Az Úr Jézus engedi, hogy a lába elé boruljon Jairus (Mk 5,22), hogy leboruljon előtte a vérfolyásos asszony (Mk 5,33). Leborul előtte a leprás (Mt 8,2); leborulnak előtte a bárkában levő tanítványok (Mt 14,33), leborul a kánaáni asszony (Mt 15,25), leborul Zebedeus fiainak anyja (Mt 20,20); leborul Lázár és Márta testvére (Lk 10,39); leborul Betániai Mária (Jn 12,3). Az Úr Jézus előtt még a tisztátalan lelkek is leborulnak (Mk 3,11).
A feltámadt és megdicsőült Jézus Krisztus előtt leborul Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab anyja, és Mária Szalóme, Zebedeus felesége, az idősebb Jakab és János apostol anyja (Mk 16,1-8; Mt 28,9). Leborul előtte a tizenegy tanítvány (Mt 28,17). Leborulva imádják a tanítványok dicsőséges mennybemenetelekor (Lk 24,52). Szent Pál felszólítására a menny, a föld és az alvilág térdre borulva imádja az Úr Jézus Krisztust. (Fil 2,6-11) Szent János apokalipszisében a négy élőlény és a huszonnégy vén leborul a Bárány előtt (Jel 5,6-14).
Az Úr Jézus jelen van az Oltáriszentségben
Krisztus Teste és Vére, testével és lelkével, istenségével és emberségével, a teljes Krisztus, egészen és osztatlanul jelen van az Eucharisztiában. Krisztus egészen és teljesen jelen van mind a két szín alatt, és bármelyik szín alatt. Amikor a konszekrált színeket elválasztják, akkor az egész Krisztus van jelen a szín minden egyes darabjában. A konszekráció elvégzése után Krisztus Teste és Vére véglegesen jelen van az Eucharisztiában. Az igaz Istennek kijáró imádó tiszteletet (latria) kell megadni az Eucharisztiában jelenvaló Krisztusnak.
Krisztus teljes valójában történő szentségi jelenlétét a szentmisében a szent színek átlényegülése hozza, amit a Katolikus Egyház – a Trienti Zsinat örökérvényű tanítása szerint – megfelelően és helyesen „transzszubsztanciációnak”[1] (átlényegülés) nevez.[2]
A Trienti Zsinat az Eucharisztia teológiájának tárgyalásakor elsőként Krisztus valóságos jelenlétének (praesentia realis) kérdéséről nyilatkozott.[3] Krisztus igaz Egyházának kezdettől fogva rendületlen hite, hogy Megváltónknak az utolsó vacsorán mondott világos és érthető szavai[4] sajátos és egészen nyilvánvaló módon jelentik, hogy az Úr saját testét és vérét nyújtotta az apostoloknak.[5] A kenyér és a bor szubsztanciájának eltűnése, és Krisztus Testének és Vérének megjelenése az érzékek számára felfoghatatlanul megy végbe. A legméltóságosabb Oltáriszentségben igazán [vere], valóságosan [realiter] és lényegileg [substantialiter] jelen van a mi Urunk Jézus Krisztus teste és vére, együtt az Ő lelkével és istenségével, – s emiatt az egész Krisztus[6], – s nem csak jel vagy ábra, vagy erő szerint.[7] Az Egyház mint az igazság oszlopa és biztos alapja[8], az „istentelen emberek” által a transsubstantiatio és a valóságos jelenlét tanát a Megváltó szavainak kiforgatásával megkérdőjelező nézeteit „mint sátánit megveti”.[9]
Krisztus jelenlétének módja az eucharisztikus színek alatt egyedülálló. És e jelenlét emeli az Eucharisztiát az összes szentség fölé, úgyhogy az Eucharisztia „a lelki élet beteljesedése és az összes szentség célja”[10]. Az Eucharisztia legszentebb szentségében „a mi Urunk, Jézus Krisztus teste és vére, emberi lelkével és istenségével együtt, azaz az egész Krisztus igazán, valóságosan és szubsztanciálisan van jelen”[11]. „E jelenlétet pedig »valóságosnak« mondjuk, de nem kizárásos alapon, mintha a többi jelenlét nem volna »valóságos«; hanem kitüntetően, mivel szubsztanciális; tagadhatatlanul benne jelenvalóvá válik az egész és csorbítatlan Krisztus, aki Isten és ember.”[12]
Krisztus eucharisztikus jelenléte az átváltoztatás pillanatában kezdődik, a színek minden látható részecskére kiterjed, és az eucharisztikus színek feloszlásáig tart. Az egész Krisztus van jelen a színek mindegyikében, és az egész Krisztus van jelen azok minden egyes részében oly módon, hogy a kenyér megtörése Krisztust nem osztja meg.[13]
Miután az Úr Jézus teljes mivolta szerint jelen van az Oltáriszentségben, és mert a Megváltót az Istennek kijáró imádás illeti meg, ezért Krisztust az Oltáriszentségben imádással kell fogadnunk.[14]
A szentáldozás a földi életünk legnagyobb ajándéka
Az Eucharisztia a Krisztustól megígért teljes öröm előíze[15], „a jövendő dicsőség záloga.”[16] Aki az Eucharisztiában Krisztussal táplálkozik, annak már itt a Földön örök élete van.[17]
Elmondhatjuk, hogy nemcsak mi vesszük magunkhoz Krisztust, hanem Krisztus is magához vesz mindegyikünket. [18] Barátságot köt velünk: „Ti a barátaim vagytok”[19]. Sőt, mi az életünket neki köszönhetjük: „Aki eszi az én testemet, általam fog élni”[20]. A szentáldozásban titokzatos módon megvalósul Krisztus és a tanítvány „egymásban léte”: „Maradjatok meg bennem és én tibennetek”[21].
Az átlényegülés elválaszthatatlan kapcsolatban áll a teremtés, a megtestesülés, a megigazulás és a megdicsőülés titkával. Benne rejtezik Krisztus és az Ország egész misztériuma.
Az Oltáriszentség imádattal teljes vétele katolikus hitünk foglalata
A katolikus hit és igehirdetés lényege, hogy Jézus Krisztus az Atya Egyszülött Fia, aki értünk kereszten kínhalált szenvedett és harmadnapra föltámadott halottaiból. Isten Országa elérkezett Krisztusban. Mindezekről tanúságot tesznek legfőképp az apostolok, de mi is, akik találkoztunk a Föltámadottal, és elteltünk Szentlelkével. Ennek alapján hirdetjük a bűnbocsánat és az üdvösség örömhírét, és szólítunk megtérésre minden népet. (Vö. ApCsel 2,22-38; 3,13-19; 4,10-12; 10,37-43; 13,23-39)
Megváltónk mennybemenetele után a Szentlélek által jelen van egyetlen Egyházában a világ végéig. Az Úr közvetlen jelenléte az Oltáriszentségben valósul meg. Katolikus hitünk lényege a megváltó Krisztussal való találkozás, és életünk megszentelése Őáltala, Ővele és Őbenne. Az isteni malaszt akkor gyümölcsöző, ha töredelmes és alázatos szívvel (vö. Zsolt 51,1) kérjük és fogadjuk. Ezért a térdelve és nyelvre áldozás, a Szentség imádattal teljes fogadása és vétele a katolikus hit és élet legteljesebb összefoglalása és kifejeződése.
A Szentségi Jézus előtti térdre borulásban és a Szent Test ajkunkra fogadásában benne van teremtményi voltunk elismerésre, bűnös voltunk teljes megvallása, az Úrban nyert megigazultságunk és istengyermeki állapotunk kinyilvánítása. Átragyog rajta az Isten Fiába vetett hit, a Teremtő és Megváltó Isten felismerésébe vetett hit, az Úr szentségi jelenlétébe vetett hit, a tápláló katolikus Anyaszentegyházba vetett hit. A megrendült hittel és bizalommal való leborulás és a Szent Test ajakra fogadása a szelíd és alázatos szívű Jézus (vö. Mt 11,29) gyermeki utánzása.
A szentáldozás a megtestesülés és a megváltás misztériumának foglalata. A szentáldozás Szűz Mária Istenanyaságának az elfogadása, az Ige názáreti megtestesülésének a megvallása, az Úr Jézus szent sebeiből áradó megváltás isteni szent malasztjának óhajtása és befogadása. Méltó, hogy e szent cselekmény, életünk legnagyobb kegye a legteljesebb imádattal történjen.
Az Oltáriszentség előtt való leborulás a húsvéti hit kifejeződése. Megvallása a nagycsütörtöki alapításnak, a nagypénteki keresztáldozatnak. Megvallása nagyszombat halotti csendjének és várakozásának. Megvallása a halál bilincsét eloldó, menny kapuját kitáró titkos működésnek. Megvallása húsvét vigíliájának, Krisztus dicsőséges föltámadásának, ez Egyház pünkösdi születésének, eucharisztiából való életének és az Úr valóságos szentségi jelenlétének.
A Szentséghez való viszonyunk az Úrral és az Egyházzal való kapcsolatunk tükörképe. Aki térdelve, nyelvre áldozik, a legteljesebben kifejezésre juttatja, hogy hiszi és vallja az Úr Jézus Krisztus nagycsütörtöki új és örök szövetségkötését, nagypénteki végtelen és legszentebb áldozatát, nagyszombati legmélyebb és legtitokzatosabb csöndjét, és húsvéti dicsőséges föltámadását, a Szentlélek eljövetelét, az Anyaszentegyházat és a megszentelődés végtelen kegyelmét, az Úr Jézus Krisztus eucharisztikus jelenlétét.
Eucharisztikus Kongresszus a térdelve és nyelvre áldozásért!
A 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kiváló alkalom és kegyelmi pillanat az Úr Jézus valóságos szentségi jelenlétébe vetett hit megújítására és bátor megvallására. Minden szónál és látványos megmozdulásnál többet jelent az imádás cselekedete, amiben jó példájával járhat elő a Magyar Katolikus Egyház az egész világ előtt.
Meggyőződésem, hogy a kézbeáldozás engedményének a magyarországi visszavonása, valamint a térdelve és nyelvre áldoztatáshoz való ünnepélyes felelevenítése az Eucharisztikus Krisztusba vetett magyar hitvallás hitelességének és engesztelő küldetésének legékesebb bizonyítéka és legszebb gyümölcse lenne, Isten szent malasztját bőségesen árasztaná szét, ami csodálatos segítséget jelentene a hit és a liturgia mély válságában sodródó katolikus Egyházunknak.
Az Eucharisztikus Kongresszus legfőbb célja az Úr Jézus szentségi jelenlétének megvallása. A budapesti Eucharisztikus Kongresszus legszebb ajándéka legyen a katolikus Egyház számára, hogy elindítja a Szentségi Jézus imádatának a világméretű megújítását! Az Eucharisztikus Kongresszus kiváló pillanat arra, hogy a Magyar Katolikus Egyház ne igényelje többé a kézbeáldoztatás engedményét (indultum), amely az Oltáriszentséggel való szentségtörő bánásmódhoz, a szentségi Jézus iránti hit és az imádat leromlásához vezet, hanem térjen vissza a Szentségi Jézus imádattal teljes kiszolgáltatásához és vételéhez, amely a latin hagyományban a térdelve és nyelvre áldozásban fejeződik ki.
Az Eucharisztikus Kongresszus tegye nyilvánvalóvá, ami kiviláglik a Szentírásból és az Egyház élő tradíciójából, hogy az Úrhoz csak imádattal és hódolattal közeledhetünk.
Az Eucharisztikus Kongresszuson mindenki térdelve és nyelvre áldozzon, és legyen ez a legfőbb jele és eszköze a Szentségi Jelenlétbe vetett hit és a szentségi élet megújításának!
A szentáldozás szentségének és méltóságának a megőrzése az első lépés. De mint első lépés, lényegében hordozza az egészet, és kijelöli a teljes utat.
Regnum Marianum – Regnum Eucharisticum
Athanasius Schneider püspök a következőket mondta 2016-ban az első magyarországi látogatásakor: „Remélem, a magyarok hűségesek lesznek Mária országához, hogy valóban Miasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária uralkodhasson benne. Krisztus uralma pedig mindig Márián keresztül valósul meg. És ha Önök Mária országa (Regnum Marianum), akkor egyben az Oltáriszentség országának (Regnum Eucharisticum) is kell lenniük. Bárcsak növekedne Magyarországon az eucharisztikus Úr szeretete, tisztelete és óvó védelme!”[22]
A Magyar Katolikus Egyház a tiszta katolikus hithez való visszatérés útját mutathatja meg a Szentségi Jézus imádatának megújításával, az Oltáriszentség imádattal teljes vételének bevezetésével: a kézbeáldoztatás megszüntetésével és a térdelve és nyelvre áldozás újra bevezetésével.
Térdelve és nyelvre fogadjuk az Oltáriszentséget!
Kérek minden római katolikus hívőt, hogy az Úr szent szerelméért mondjon le a kézbeáldozás engedményéről: szentáldozáskor boruljon le az Úr előtt, és térden állva, ajkára fogadja a Legszentebbet! Kérjük püspökeinket és papjainkat, hogy Krisztusért és az Egyházért minden erejükkel segítsék elő az Úr imádatának megújítását, a valóságos jelenlétbe vetett hitnek jobban megfelelő szentségi életet, és tegyék lehetővé minden templomban a térdelve és nyelve áldozást!
A közelgő budapesti Eucharisztikus Kongresszus a tanúságtétel ideje, és az Egyház hiteles megújításának a kegyelmi pillanata. Kérjük püspökeinket és papjainkat, hogy Krisztusért és az Egyházért minden erejükkel segítsék elő az Úr imádatának megújítását, a valóságos jelenlétbe vetett hitnek jobban megfelelő szentségi életet, és hirdessék meg a térdelve és nyelvre áldoztatáshoz való ünnepélyes visszatérést!
Imádkozzunk és hozzunk áldozatokat azért, hogy Magyarország, Mária Országa legyen Regnum Eucharisticum, az Úr Jézus Krisztus Eucharisztikus Királyságának hiteles és bátor tanúja és hirdetője! A Szentségi Jézus imádattal teljes fogadásának buzgó gyakorlása legyen Magyarország engesztelő küldetésének nagyszerű megnyilvánulása!
Felhívásomat a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlom.
Budapest, 2019. Úrnapján
Fülep Dániel
r.k. teológus
[1] Trienti egyetemes zsinat, XIII. sessio: Decretum de ss. Eucharistia 4. f.: DH 1642.
[2] Eccl. de Euch. 15.
[3] DH 1635–1648; 1651–1661.
[4] Vö. Mt 26,26–29; Mk 14,22–25; Lk 22,19k; 1Kor 11,23k.
[5] DH 1637.
[6] Nem más test, mint amely Máriától született, szenvedett a kereszten és feltámadt a sírból. Radbertus, P., Az Úr testéről és véréről. Paulus Hungarus – Kairosz Bp. 2001, 15.
[7] DH 1651.
[8] 1Tim 3,15.
[9] DH 1637.
[10] Aquinói T., Summa Theol. III, 73, 3. Idézi: Schütz A., Dogmatika II., SZIT, Bp. 1937, 494.
[11] Trienti Zsinat, 13. sessio: Decretum de ss. Eucharistia, 1. kánon: DH 1651.
[12] VI. Pál pápa, Mysterium fidei enciklika: AAS 57 (1965) 764.: DH 4412.
[13] Vö. Trienti Zsinat, 13. sessio: Decretum de ss. Eucharistia, 3: DH 1641, 1653.
[14] DH 1643, 1656.
[15] vö. Jn 15,11.
[16] Úrnap 2. vesperásának Magnificat-antifónája
[17] vö. Jn 6,54.
[18] Eccl. de Euch. 22.
[19] Jn 15,14.
[20] Jn 6,57.
[21] Jn 15,4.
[22] Athanasius Schneider – Fülep Dániel: Regnum Eucharisticum / Athanasius Schneider püspök első látogatása Magyarországon. Newman Központ, Sümeg 2016. 74.p.